15:58:00

Sziasztok!


 Múlt héten őszi szünet volt, úgyhogy pihentem. De azért akadt egy-két érdekes programom is. 
Hétfőn Kingával ellátogattunk a Chefparade-ba egy főzőkurzusra. Nagyon klassz élmény volt. Négykor kezdődött és kb. 7-ig tartott szóval nem volt hosszú, de tartalomban nem volt hiány. Három fogást készítettünk el, lazacból, vörös tonhalból és cápa husiból. Kicsit tartottam az utolsótól, de mindegyik teljesen emészthető volt, sőt még finom is... A séf is nagyon jó arc volt. Magyarázott mindenféle érdekességet meg segített.
 Ezután csütörtökig nem is igazán történt semmi. Illetve szerdán bementem könyvtárba Bogival és közben Facebookon egy jót veszekedtem Adammel. Természetesen semmit nem fogott fel a mondandómból... De csodákat ne is várjunk..
Este még megejtettünk egy Tescos bevárásárlást is, másnapra.
 Aztán eljött a csütörtök. 4:40; csörög az első ébresztő. Rég keltem már ilyen korán, de annyira nem viselt meg. Miután Micky-t is kirángattam az ágyból elhúztam hajat mosni meg összepakoltam és indultam is a Templom térre. Persze rajtam kívül csak egy valaki volt ott. Kinga Mickyvel táskát pakolt a többiekről meg semmit nem tudtam. Úgyhogy mi addig szétfagytunk. Sebaj...
Elmentünk KÖKI-re, onnan Nyugatiba, onnan pedig Szobra. Aztán kezdődhetett a közel 18-km-es gyaloglás.


  Benéztünk Márianosztrára, meg néhol meg álltunk azért. De én a végére már nagyon ki voltam. Főleg, hogy sikerült belelépnem egy nagy daganatba (köznyelv szerint sártócsa) úgyhogy undorítóan nézett ki a cipőm.
  A szállásként kibérelt kulcsosházba érve szembesültünk azzal, hogy se internet, se térerő, se WC. Csak egy pottyantós az udvaron...
A házban még hidegebb volt, mint kint, úgyhogy csak a kályha körül volt elviselhető a hőmérséklet. De ezeket leszámítva aranyos házikó volt. Meg volt a maga bája.


  Miután a fiúk ki örömködték magukat, hogy van laser tag, harc, háború vagy nem tudom micsoda, kötetlen program volt. Aztán nekiálltunk a vacsinak és mivel páran csatlakoztak hozzám a konyhában eléggé jól szórakoztunk közben.
Némi csínnyel sikerült ehető kaját varázsolnunk az asztalra, majd miután mindenki megtömte a bendőjét megszavaztuk, hogy a Good Will Hounting c. filmet nézzük meg. Én az első  percről lemaradtam mert Kinga fürdött és megvártam. A film többi részét meg átaludtam szóval izgi volt. De amúgy mikor itthon megnéztem tetszett, bár kicsit mást vártam...
  Ezután már csak némi hülyéskedés, meg a szunya és egy vacogós hajnali kialudtatűz ébredés volt hátra másnapig...


 Reggel volt egy kisebb reggeli aztán összepakoltunk és leromboltunk Nagybörzsönybe. Előtte azért boldogan konstatáltuk, hogy esik a hó..
Nagybörzsönyben megnéztünk egy román kori templomot aztán ebédeltünk egyet egy étteremben, majd busszal lementünk Szobra onnan pedig vonattal hazajöttünk. Elég vicces volt a visszaút is. Összességében klassz kis két nap volt ez, bár elbírtunk volna kicsit kevesebb sétát is...














You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék

Subscribe