Újdonságok

20:48:00

Hi Sweeties!

 Voltunk Esztergomban múlt hét hétfőn, ami nagyon jó volt. Minden szuper összejött, szép idő volt és egészen jó időt futottunk, úgyhogy a hazafelé ideális buszt is elcsíptük. Aztán voltunk Aquaworldben is, ami szintén elképesztően jó volt, olyannyira, hogy azóta is visszavágyok. És a klór allergiám se jött ki, úgyhogy ez dupla piros pont a helyzetnek.
 Aztán a következő hét eseménytelenül zajlott. Az egyetlen problémát az okozta, hogy néhány napig nem bírtam mozgatni a lábam és kezdtem mozgásképtelenné válni, aztán pár nap után jobban lettem.


  Ma kezdődik a Szent Három Nap. Ez úgy néz ki, hogy reggel 7-re megyünk templomba zsolozsmára és Jeremiás siralmaira és este pedig fél hétre megyünk a szertartásokra. Most Kingánál alszok, mert a szülei elutaztak és így elférünk meg nem akart egyedül lenni. 
 Nekünk úgy fog kinézni a napunk, hogy Jeremiás után, ami éneklünk, haza jövünk és kajálunk, majd bemegyünk a városba gyónni és bevásárolni. Aztán főzünk meg ell eszünk itthon. Este meg mise. 
Egyébként tudom, hogy egy korábbi posztban azt mondtam nem tervezek videózni, de meggondoltam magamat, úgyhogy lassan elindul a blog YouTube csatornája is. Főleg vlogokat és TAG-eket fogtok majd ott látni, esetleg egy két kihívást illetve beszélgetős videót. Ha felkerül az első videó (amit már fel is vettem <3) linkelem Nektek!! 

Jó pihenést Bitchies!!
xx, 






You Might Also Like

2 megjegyzés

Címkék

Subscribe